Vallásos? Legyen Ön is ateista!

Csöngetnek. Ahogy ilyenkor kell, a telefon is megcsörren. Na, nem a mobil, az majd csak öt másodperc múlva fog, amikor már éppen eldönteném, hogy az ajtó vagy a telefon irányába mozduljak-e el. Hopp, most telt le az öt másodperc, most akkor merre is menjek, melyiket válasszam a három irányból?

Az ajtót választom. Akik telefonon hívnak, majd hívhatnak újra, vagy kapnak tőlem visszahívást, de aki az ajtó elött toporog, az nem biztos, hogy visszajön. Például a postás is lehet, ajánlott levéllel, s ha nem veszem át, akkor mehetek majd magam az Indóház térre.

Kinyitom az ajtót

Nyitom az ajtót. Áh, jól döntöttem, két csinos lány, szépek, magasak. Nézem őket, vigyorgok mint aki citromot nyalt, biztosan köszönök is, mert szoktam, csak most nem arra figyelek.

A telefonok hirtelen elhallgatnak.

Megszólal az egyik a két tündérből:
– Az emberek egyre ingerültebbek egymással. Egyre több a baj. Megkérdezhetem? Ilyenkor kihez fordulhatunk?

– Kérem, ne kérdezze meg! – húztam összébb a szemöldökömet.
Ez nálam olyan önvédelmi reflex, mert ha megkérdezi, még megmondom, hogy speciel kihez, mivel fordulhatnának, ilyen csinosan, szépen fésült hajjal, okos homlokkal és a pillantásom szemérmetlenül csúszna lejjebb is – hm, ismerem magam.

Kapnám a Bibliát

– Jó, nem kérdezem meg! – feleli meglepve. De legalább hadd hagyjak itt Önnek egy Bibliát!
– Köszönöm, hogy felkerestek, jöjjenek máskor is! – fogom barátságosra a figurát, mivel tudom, hogy el fogom utasítani a felkínált szellemi táplálékot, könyvestül, látványostul.

Na, ez történt. Most végiggondolom mindezt fordítva. Veszek egy Marx-művet és átballagok egy szomszédos lépcsőházba…